ro

A tavalyi győztes idén is fut a döntőben 2015

Két Kovászna és két Hargita megyei település lovasa futja a vasárnap délutáni Székely Vágta döntőjét. Nagyon szoros küzdelemben a gyergyószárhegyi, gyergyószentmiklósi, lemhényi és gidófalvi versenyzők jutottak a döntőbe. Az idei végső futamban tehát két tavalyi dobogós is fut, Zsigmond János és Timpex Amata nevű lova (Lemhény), valamint László Pál és Darius nevű lova (Gyergyószentmiklós). Borítékolható, hogy izgalmas döntőnek nézünk elébe.

A Székely Vágta középfutamaiban két futamban mérték össze lovastudásukat a versenyzők, mindkét futamból az első két helyezett jutott tovább. Az első középfutamban Kézdivásárhely, Kézdiszentkereszt, Gyergyószentmiklós és Gyergyószárhely zsokéi indultak, a startot a versenybíró újraindította, így az akkor elsőnek elstartoló Bódi Albert egy körrel többet tett meg. Valószínűleg ez és az erős versenytársak miatt idén sajnos nem sikerült bejutnia a döntőbe. Az első két helyért viszont sokáig folyt a küzdelem, aztán a második kör végén magabiztosan nyerte a futamot a gyergyószárhegyi Fazakas Géza Gamma hátán.

A második középfutamban Gidófalva, Csíkcsomortán, Lemhény és Tusnádfürdő lovasai küzdöttek a döntőért, a lemhényi Zsigmond János nem ismételte meg bravúrját, az első perctől az élre tört, első helyét magabiztosan tartotta egészen az utolsó méterig. Lovát viszont nem hajtotta túl, valószínűleg már a döntőre tartogatta Timpex Amata erejét. Másodikként ért célba ebből a futamból a gidófalvi Jákó Ferenc és Fharmeta.

A nap hátralévő részében, még a döntők előtt, hagyományőrző huszárverbunk, kardos tánc és katonadalok hangzottak el a Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjainak előadásában, utána 1848 korabeli huszár-honvéd lovas harcászati bemutató következett a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjaival.





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama