ro

26 versenyző indul a Székely Vágtán

A 2018-as Székely Vágtán 26 lovas áll rajthoz: 15-en a Székely Vágta futamán, a Nemzeti Vágtára való kijutásért küzdenek, 11-en a Góbé futamon vesznek részt. Minden idők legerősebb futamaira készülhetünk, hiszen jónéhány Székely Vágta nyertes galoppozik, és mind arra törekszenek, hogy megismételjék győzelmüket. Nagy visszatérője a lovasversenynek Fazakas Géza és Gamma, akik bizonyára szintén nyerni jönnek.

Összesítésünkben szép eredmények születtek, ami az idei Székely Vágtán induló lovasokat illeti. A versenyzők felének van már valamilyen helyezése a futamokon, a többiek pedig szintén rutinos lovasok, tehát jól ismerik a pályát és azt is tudják, milyen adottságokkal lehet Székely Vágtát nyerni. Így, az izgalmas futamok borítékolhatók, de hogy Berde Lóránd vagy Fazakas Géza dupláz-e, esetleg Zsigmond János tripláz, ezt már csak a jövő hétvégi verseny dönti el. Mellettük galoppoznak majd a szintén helytartók, Bartha Ferenc, László Pál, Ugron Attila és Tóth Barna is, közülük a gyergyószentmiklósi induló, László Pál ezúttal új lóval, Kemesével próbál szerencsét. A Góbé futamon is erős a mezőny: Bálint András és Szellő, kétszeres győztesek, ismét indulnak, de szintén starthoz áll Dáriusz, aki 2016-ban volt a leggyorsabb ló a futamon.

A Székely Vágtán 10 Kovászna megyei és 5 Hargita megyei település lovasa vesz részt, a Góbé-futamon 7 Kovászna megyei és 4 Hargita megyei versenyző indul.

 

 

A Székely Vágta futam indulói:

Barátos

Lovas: Antal Norbert, 19 éves

Ló: Villám, 14 éves lipicai

*

Csíkdelne

Lovas: Kovács Attila, 19 éves

Ló: Ankét, 6 éves furioso

*

Előpatak

Lovas: Bartha Ferenc, 39 éves

Ló: Pasadena, 11 éves sportló

*

Farkaslaka

Lovas: Tamás Csaba, 24 éves

Ló: Fiber, 12 éves versenyló

*

Gyergyóditró

Lovas: Ferencz Árpád, 21 éves

Ló: Sába, 7 éves román sportló

*

Gyergyószárhegy

Lovas: Fazakas Géza, 42 éves

Ló: Gamma, 8 éves magyar sportló

*

Gyergyószentmiklós

Lovas: László Pál, 32 éves

Ló: Kemese, 7 éves kisbéri félvér

*

Kézdivásárhely

Lovas: Berde Lóránd, 44 éves

Ló: Anci, 9 éves magyar félvér

*

Kilyén

Lovas: Kövér Zsolt, 22 éves

Ló: Bizant 6C, 5 éves gidrán

*

Lemhény

Lovas: Zsigmond János, 33 éves

Ló: Timpex Amata, 14 éves sportló

*

Maksa

Lovas: Papp Alpár, 20 éves

Ló: Ecsed Roven Randi, 5 éves kisbéri Félvér

*

Nyújtód

Lovas: Ugron Attila, 38 éves

Ló: Csillag, 10 éves magyar sportló

*

Sepsikőröspatak

Lovas: Kövér György, 50 éves

Ló: Nasser, 16 éves arab telivér

*

Sepsiszentgyörgy

Lovas: Hunyadi János-Mátyás, 32 éves

Ló: Bizant 8C, 5 éves gidrán

*

Torja

Lovas: Tóth Barna, 44 éves

Ló: My Mission, 7 éves magyar sportló

 

A Góbé futam indulói:

Barót

Lovas: Ferencz Árpád, 21 éves

Ló: Tagja, 7 éves orlov ügető

*

Csíklázárfalva

Lovas: Bálint András, 24 éves

Ló: Szellő, 11 éves furioso

*

Etéd

Lovas: Kelemen Sándor-Géza, 31 éves

Ló: Viktor, 6 éves, ismeretlen

*

Gyergyószentmiklós

Lovas: László Pál, 32 éves

Ló: Darius, 15 éves shagya arab

*

Kézdivásárhely

Lovas: Dudás Zoltán, 42 éves

Ló: Csillag, 9 éves shagya arab

*

Kilyén

Lovas: Prezsmer Péter-Lóránt, 29 éves

Ló: Maestoso LI-17, 7 éves lipicai

*

Kovászna

Lovas: Domokos Magor, 31 éves

Ló: Boszporuszi Naptűz, 6 éves, ismeretlen

*

Lemhény

Lovas: Zsigmond János, 33 éves

Ló: Bátor, 5 éves ismeretlen

*

Sepsiszentgyörgy

Lovas: Ferencz Csongor-Szabolcs, 26 éves

Ló: Betya, 12 éves, ismeretlen

*

Székelyudvarhely

Lovas: André Ábel, 33 éves

Ló: Csillag, 8 éves, ismeretlen

*

Szotyor

Lovas: Kolcz Csongor-Tibor, 24 éves

Ló: Sötétség, 10 éves, ismeretlen

 

 

 

 





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama