László Pál a legvitézebb huszár

A gyergyószentmiklósi László Pál bebizonyította, hogy nem csak lóversenyzésben ügyes, hanem az akadálypályáktól sem riad vissza. A Székely Vágta futamok örökös versenyzője most ismét remekelt: ő lett a legügyesebb huszár a Székely Vágta nyitónapján megszervezett versenyen. Tizenhárman próbáltak szerencsét, köztük egy kishuszár is.

A tavalyi Szent László-futam sikerén felbuzdulva, valamint huszáraink rátermettségét feltérképezve, a huszár ügyességi verseny idén sem maradhatott ki a Székely Vágta programkínálatából. Erre a versenyre egy katonai hagyományőrző egység legfeljebb négy tagja nevezhetett be, korhű egyenruhában és fegyverzettel. A versenyzőnek egy előre elkészített akadálypályán kellett ügyességi, harcászati és lovassági feladatokat végrehajtania, minél kevesebb hibát vétve. A játék időre ment, a leggyorsabbnak, 1 perc 53 másodperccel, László Pál bizonyult.

Az indulók:

1. Fosztó Zoltán, gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület – 11. Székely Határőr Huszárezred

2. Költő Zsombor, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, sepsiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

3. Nyáguly Mátyás, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, sepsiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

4. Recsenyédi Attila, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, sepsiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

5. Kovács András, Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület – 15. Mátyás Huszárezred

6. Mojzi Árpád, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, kézdiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

7. Suciu Norbert, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, sepsiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

8. Pál Karola, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, kézdiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

9. Blénesi Árpád, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, kézdiszéki csapat – 11. Székely Határőr Huszárezred

10. László Pál, gyergyói Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület – 11. Székely Határőr Huszárezred

11. Furcsa Norbert, gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület – 11. Székely Határőr Huszárezred

12. Szabó Ferenc, Homoródmenti határőr huszár

13. Szabó Zalán, Homoródmenti kishuszár

 

Helyezések: I. László Pál 1.53, II. Szabó Ferenc 1.59, III. Nyáguly Mátyás 2.00

 

 





© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama