ro

Megvan a Góbé-futam döntős mezőnye

A Székely Vágta futamai után, elindult a Góbé-futam is, amelyben nyolc lovas állt pályára. Itt is nagyon erős lovak küzdöttek a továbbjutásért, a vasárnapi döntőbe csak az első helyezést elért lovas juthat.

Bár nem a budapesti versenyre való kijutás a tét, a Góbé-futam mégis fontos mozzanata a Székely Vágtának, hiszen jelentős pénzösszegért folyik a harc. Így gondolják ezt a lovasok is, akik minden erejüket és lovastudásukat bevetve harcoltak a továbbjutásért.

Az első előfutamban Kilyén, Etéd és Gyergyószentmiklós versenyzői futottak. Élre tört László Pál és Dáriusz, korábbi bajnokok, és meg sem álltak a cél tábláig. A második előfutamban is könnyű győzelem volt, itt Fazakas János Alpár, szintén rutinos versenyző jutott továnn Boszporuszi Naptűz lován, Kovászna színeiben, maga mögé utasítva Barót és Sepsiszentgyörgy lovasát. A harmadik futamban lét lovas indult, a szotyori Kolcz Csongor Tibor és a kézdivásárhelyi Dudás Zoltán. Dudás lendületesen startolt, lendülete pedig továbbjuttatta a döntőbe is.

 

Az előfutamok továbbjutói (a futamból az első helyezett jutott tovább):

I. előfutam

Gyergyószentmiklós: László Pál és Dáriusz

II. előfutam

Kovászna: Fazakas János Alpár és Boszporuszi Naptűz

III. előfutam

Kézdivásárhely: Dudás Zoltán és Csillag





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama