ro

A Székely Vágta futamainak megnyitója

Vasárnap délelőtt, július 15-én, tűző napsütésben nyitotta meg Székely Tibor, Vágtafőkapitány a 2012-es Székely Vágtát. A lovasesemény hivatalos megnyitója szombat délelőtt már megvolt, vasárnap a galoppverseny futamai előtt tisztelegtek. A Dr. Kádár László vezette XI. Székely Határőr Huszárezred huszárai felvonulásával vette kezdetét a Székely Vágta második napja. A megnyitón felvonult a 36 induló település lovasa, Meskó Zsolt főrendező, Bendes Csaba nevezési és elővágta igazgató, valamint Horváth Zalán versenybíró jelenlétében. A megnyitót és a futamok napját élőben közvetíti a Duna Televízió.

„Erőt, tisztességet!” – köszöntötte az egybegyűlteket és a versenyző lovasokat Székely Tibor, Vágtafőkapitány megnyitó beszédében. „A Vágta egyszerre nemes verseny és tisztelgés őseink előtt. Tisztelgés azok előtt a magyar lovaskatonák, huszárok előtt, akik vitézségükkel világhírűvé tették a magyar könnyűlovasságot és megajándékozták a huszár szóval a világ szinte összes nyelvét. Az igazi huszár, akár csak egy igazi lovasversenyző, erő és tisztesség nélkül mit sem ér” – folytatta. Székely Tibor beszédében kiemelte, hogy a Nemzeti Vágta legfőbb célja a nemzetegyesítés. „A Vágta fennállása óta versenyein keresztül hirdeti a nemzeti összetartozás gondolatát. Hisszük és valljuk, hogy nemzeti tragédiáinkból akkor emelhetjük fel a fejünket, ha erővel és tisztességgel, egymást tisztelve, munkáját megbecsülve, összefogva teszünk a magyarság és a velünk együtt élő népek szebb és boldogabb jövőjéért” – mondta.

A Székely Vágta szervezőinek nevében, Sztakics Éva-Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere köszöntötte a közönséget és a lovasokat. „Nyeregbe, székelyek” – indított az alpolgármester asszony, majd a Székely Vágta céljáról beszélt. „Tavaly óta az első Székely Vágta megszervezésével ez a hely új értelmet nyert. Olyan rendezvényt szeretnénk hagyományossá tenni, amely nemcsak a környékbeli lovardák és lovasklubok seregszemléje is egyben, hanem a székelyföldi települések ünnepe, azoké a kis településeké, amelyek körében él a hagyományos lovasszeretet, az a különleges kapcsolat ló és ember között, amely mindig is jellemző volt a magyar emberekre” – mondta. „Ahogyan a Nemzeti Vágta, a Székely Vágta is megfogalmazott egy célt: visszahozni a lovas hagyományt és alátámasztani, hogy a mi, székelyek lovas nemzet vagyunk. Abban látjuk ennek a rendezvénynek a szépségét, hogy minden kis település részt vehet azzal a lóval és lovassal, akire a legbüszkébb” – hangsúlyozta Sztakics Éva.

A galoppverseny megnyitójának utolsó mozzanataként Székely Tibor átadta a Nemzeti Vágta adományát, egy Székely Vágta zászlót. A zászlót Sztakics Éva főszervező vette át. A versenyzők fogadalomtétele után kezdetét vette a Székely Vágta, tíz előfutamban mérték össze tudásukat a székely lovasok.





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama