ro

Huszonnyolc jelentkező a Székely Vágtán

Huszonnyolc lovassal startol a 2014-es Székely Vágta jövő héten, július 19-én az eresztevényi Óriás-Pincetetőn. Az igazolt eredetű lovak versenyén, azaz a Székely Vágta futamon tizenhat település versenyzője, a Góbé Futamon tizenkét induló méri össze rátermettségét. A győztes ebben az évben nem csak pénzjutalommal és a serleggel tér haza, hanem egy vándorszablyával is. A Dózsa György évfordulóra pedig korabeli díszbe öltözik a tér is.
 
A Székely Vágta új szabályzata értelmében idén két kategóriába lehetett jelentkezni a településeknek. A Nemzeti Vágtára való kijutást megcélzó Székely Vágta futamra csak igazolt eredetű lóval, míg a Góbé Futamra bármilyen négy évesnél idősebb patással be lehetett nevezni. A mezőny a következőképpen áll össze:
 
Székely Vágta, 16 nevező: Barót, Bélafalva, Előpatak, Kászon, Kovászna, Kézdivásárhely, Kilyén, Lemhény, Marosvásárhely, Nyujtód, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Székelyvarság, Szotyor, Vargyas.
 
Góbé Futam, 12 nevező: Csíkkozmás, Gyergyószárhegy, Gyergyószentmiklós, Homoródszentpál, Kézdioroszfalu, Kézdisárfalva, Kézdivásárhely, Réty, Sepsiszentgyörgy, Szotyor, Szováta, Tusnádfürdő.
 
Vándorszablya a lovasnak és településének
 
Két szablyát ajándékoz a Székely Vágtának Szabó István hagyományőrző fegyverkovács, népi iparművész, restaurátor, amelyből az egyik a lovasnál/településnél marad, és amelybe belevési a győztes település és a lovas nevét. A másik marad a vándorkard. A vándorszablya egy 1845 M. lovastiszti szablya, a győztesnek járó ajándék szablya egy 1861 M. gyalogostiszti szablya. 
 
Dózsa-korabeli díszlet a Székely Vágtán
 
A 2014-es Székely Vágtát a Dózsa György vezette parasztháború 500 éves évfordulója jegyében tartják, a szervezők így igyekeznek korabeli díszletekkel ellátni a helyszínt. A kutatómunkát Dr. Szekeres Attila István heraldikus végezte, az általa elvégzett heraldikai munkát pedig Grubisics Csaga grafikus vektorizálta, aki ezekkel díszíti majd fel a versenypályát és a közélelmezési jurtákat.
 
A Székely Vágta hivatalos zászlaján kívül még három zászló díszíti a pálya külső körét. A korabeli magyar hadizászlók mintájára ezek fecskefarkúak. A Dózsa György vezette lázadó kereszteseket jelképezendő fehér mezőben vörös, ívelt oldalú latin kereszttel ellátott zászló idézi a felkelő sereget. A lázadókat leverő Szapolyai János erdélyi vajda seregét a Szapolyai-címerből leképezett zászló idézi, ezek is visszaköszönnek a pálya külső körében. „Mindkét oldalon a vezér kötődött a székelyekhez, Dózsa György székely volt, a nemes hagyomány szerint Dálnokban született, a másik oldalon a vezér, Szapolyai János erdélyi vajda egyben a székelyek ispánja címet is viselte. Ettől eltekintve az ütközetben a székelység nem vett részt. Tehát, a félezer évvel ezelőtti események nem indokolják, de az évfordulót kihasználva bemutatjuk az ún. régi székely címerből leképezett Dózsa-korabeli székely zászlót” – fejtette ki Dr. Szekeres Attila heraldikus.   
 
A korabeli méltóságviselők közül II. Ulászló király címere, Bakócz Tamás bíboros, esztergomi érsek, a keresztesháborút meghirdető pápai bulla címere, Szapolyai János örökös szepesi ispán, erdélyi vajda, a székelyek ispánjának címere, Báthori István temesi ispán, az Alsó részek főkapitánya a keresztesek által ostromolt Temesvár védelmezőjének címere, valamint Szentgyörgyi Péter gróf, országbíró pecsétje díszítik majd a jurtákat. Az alkalmat kihasználják arra is, hogy a székelység korabeli címerét népszerűsítsék. Ezeken kívül a Székely Vágta helyszínén egy őrfára egy 14 méter nagyságú székely lobogót vonnak fel az ún. új székely címer elemeivel, az arany nappal és növekvő ezüst holdsarlóval.
 
A díszítésről és a heraldikai munkáról részletesebben a www.szekelyvagta.ro honlapon olvashatnak. 




© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama