ro

Székelyek a Nemzeti Vágtán

A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyen formán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény. A rangos galoppversenyt szeptember 19-21. között tartják Budapesten, a Hősök terén. A több mint hetven induló település között ott versenyez majd Lemhény, Gyergyószentmiklós, Szotyor és Sepsiszentgyörgy lovasa is. A Nemzeti Vágta futamainak sorsolását szeptember 10-én, szerdán tartották.

Hetvenkét indulója van az idei Nemzeti Vágtának, köztük a Székely Vágta győztesei, akik nagy erőkkel készülnek már a megmérettetésre. Nem csoda, hiszen közülük csak André Mónika tudja, milyen érzés a Hősök terén száguldani lovával, neki a tavaly adatott meg a lehetőség, hogy a Nemzeti Vágtán is kipróbálja magát. A Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolását a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében tartották szeptember 10-én, ahol ünnepélyes keretek között kibontották a Nemzeti Vágta lobogóját is. A sorsolás értelmében a szotyori Mokán János és Vendel lova a második előfutam harmadik pályájáról indul, a Székely Vágta győztese, Zsigmond János és Timpex Amata, Lemhény képviseletében, a hatodik előfutam hatodik pályájáról fut. Sepsiszentgyörgy lovasa, André Mónika és Déva Dárda a nyolcadik élőfutamban rajtolnak a negyedik pályáról, a kilencedik előfutam első pályájának indulója pedig a Gyergyószentmiklós színeiben futó László Pál és Darius lesz. Ezen kívül még öt erdélyi település lovasának szurkolhatunk, hiszen az előfutamokban szintén indul Nagyvárad, Érmihályfalva, Bihar, Székelyvarság és Erdőszentgyörgy lovasa.

Románia a Nemzetközi Futamban

Tavaly először szerveztek Nemzetközi Futamot is a Vágta keretében. Az idei Vágtán a világ minden tájáról érkező lovasok ismét megmérettethetik magukat, a tavalyi 8 helyett most 12 ország lovasa indul a versenyen. A Székely Vágta szervezőinek felkérésére Romániát Dan Manolăchescu újságíró képviseli majd, aki sepsiszentgyörgyi, és számos hobbija mellé a lovaglást is besorolja. A Nemzeti Vágtán tehát többszörösen szurkolhatunk, hiszen számos futamban kell helytállniuk lovasainak.

Székelyek a Vágta Korzón

Immár hagyománnyá vált, hogy a Nemzeti Vágta egyik kísérő látványossága a budapesti Andrássy úton helyet foglaló Vágta Korzó, ahol az elővágták szervezői állíthatnak fel standokat, és mutathatják be értékeiket, térségük kiemelkedő szépségeit és érdekességeit. A turistacsalogatón a Székely Vágta csapata is berendezkedik, szalonnával, Diószegi pityókás házikenyérrel, valamint Pista bá teljes családjával várják az érdeklődőket. A rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar néhány tagjának jóvoltából pedig, hangulatfokozónak, indulókat is hallgathatnak az arrajárók.

A sorsolásról és a versenyről
(A Nemzeti Vágta sajtóközleménye)

A Nemzeti Vágtán a magyar városok, falvak, régiók által nevezett lovak és lovasok, mérkőznek meg, hogy ismertséget és dicsőséget szerezzenek. Az Andrássy úton hömpölygő vásári forgatag fogadja a több tízezer látogatót, ahol a közel száz induló település mutatja be büszkeségeit, termékeit, kultúráját, szokásait. A Vágta Korzó színes forgatagával különleges turisztikai élményt nyújt kicsiknek, nagyoknak egyaránt, az Országkonyha pedig ízelítőt ad a magyar vidék változatos ételeiből.

Ünnepélyes keretek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében ma kibontották a Nemzeti Vágta lobogóját. A ceremóniát Nagy István államtitkár nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, a Nemzeti Vágta feleleveníti a nemzeti lovas hagyományt, és népszerűsíti a lovassportot egy nagyszabású kulturális fesztivál keretén belül. Ezt követően Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke tartott beszédet. Felszólalásában hangsúlyozta: a lovas hagyományok, a magyar tradíciók és a nemzeti összefogás értékének megélésére szüksége van az embereknek, a Nemzeti Vágta pedig nemcsak az országot, hanem az egész nemzetet összekovácsolja. Idén 17 Elővágtát szerveztek, közülük hármat a határon túl, összesen 300 település részvételével. Hozzátette továbbá, hogy idén hét éves a Nemzeti Vágta, ami egy misztikus, mesébe illő szám, vagyis ahogy ez a rendezvény csakúgy, mint a mesék, egy álmot váltanak valóra. A 2014. évi Nemzeti Vágta a magyar huszárság legendás hírű alakja, a legöregebb szolgálatot teljesítő huszár, Skultéty László strázsamester emléke előtt tiszteleg. Az idei Vágtán a világ minden tájáról érkező lovasok is megmérettethetik majd magukat, a tavalyi 8 helyett most 12 ország lovasa indul a versenyen.

Az ünnepség záróakkordjaként a magyar lovas élet, a lovas szakma jeles képviselői, média partnerek, valamint az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam, a Kocsitoló verseny, illetve a Lovas Dámák egyes képviselői kisorsolták a Nemzeti Vágta futamait.
 





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama