ro

Orosz László nyerte a fogathajtó versenyt

Tizenegy fogat jelent meg a szombat délután rendezett fogathajtó versenyen, köztük olyan fogathajtók, akik világversenyeken is értek már el dobogós helyezést. A legtöbb pontot szerző fogathajtó idén Orosz László lett, őt követte a rangsorban Bartalis Attila és Szőcs Lehel fogata. A fogathajtón Bodó Zoltán, többszörös országos fogathajtó bajnok is tartott bemutatót a Váncsa-farm négyesfogatával, aki idén részt vesz a négyesfogathajtó világbajnokságon, Románia képviseletében.

Parádés kettesfogathajtó versenyt láthatott a közönség a Székely Vágtán, ahol nem csak a győzelemért, de a nagyérdemű szórakoztatásáért is megjelentek a fogatosok. A versenyzők között ott volt Jancsó Tamás is, aki feltörekvőnek számít a szakmában, mindössze 15 éves. A verseny főbírója Romfeld János volt, az időmérő Bartha Róbert, a pályabírók id. Kádár László és Bandeanu István voltak. A versenyt Bajkó Tibor szakkommentálta, maga is rutinos fogathajtó. A fogathajtó versenyen részt vett Bartha Eduárd is, aki a román fogathajtó válogatott tagjaként akadályhajtásban aranyérmet nyert a kettesfogathajtó világbajnokságon.

A fogathajtó verseny győzteseinek a díjakat Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta szervezője, Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a Székely Vágta társszervezője és Nagy József, a Székely Vágta társszervezője adták át.

Sorrend:

I. Orosz László

II. Bartalis Attila

III. Szőcs Lehel

IV. Dobondi István

V. Váncsa Jenő

VI. Bartha Eduárd

VII. Varga Roland

VIII. Bartha Eduárd (két fogattal)

IX. Szántó Szilárd

X. Ferencz Tibor

XI. Jancsó Tamás





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama