ro

Végleges a Székely Vágta futamainak mezőnye

Összeállt a végleges mezőny a július 14–16. között szervezendő Székely Vágtára. A versenyzők között rutinos lovasok és új indulók is vannak, összesen huszonöten állnak majd rajthoz, hogy elhozzák a főnyereményt, amely a budapesti Nemzeti Vágtán való részvételt jelenti. Tizenhatan a Székely Vágta futamaira, kilencen a Góbé futamra adták be jelentkezésüket.

Immár hetedik alkalommal startol el a Székely Vágta az eresztevényi Óriáspince-tetőn, ahol ismét a legjobb lovasok mérik össze lovastudásukat. Visszatérnek a „nagyöregek”, mint László Pál, Kövér György, Ugron Attila, Fazakas Alpár vagy Zsigmond János, akik akár már becsukott szemmel is megteszik a köröket, annyi éve részesei a Vágtának. Viszont meglepően sok az újonc az idei mezőnyben, akik minden bizonnyal, a korábbi lovasversenyeken felnőve, most bizonyítani akarnak.

Kovászna megye tizenhat (tíz Székely Vágta, hat Góbé futam), Hargita megye nyolc (öt Székely Vágta, három Góbé futam), Maros megye egy képviselőt küldd a lovasversenyre.

A Székely Vágtán induló települések:

Csíkdelne, Csíkkászon, Előpatak, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Kézdisárfalva, Kézdioroszfalu, Kézdivásárhely, Kovászna, Maksa, Mikóújfalu, Nyárádszereda, Nyújtód, Réty és Sepsiszentgyörgy.

A Góbé futamon induló települések:

Bálványos, Csíkkozmás, Farkaslaka, Gyergyószentmiklós, Kézdialmás, Kézdivásárhely, Kilyén, Sepsiszentgyörgy és Szotyor.

Elkészült a végleges program is

A futamok mellett színes programkínálat várja az érdeklődőket az Óriáspince-tetőre. Péntek este, a Szent László-emlékév tiszteletére, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, először rendeznek Szent László-futamot. Idén is érkeznek az izlandi lovak, lesz Incitato-kiállítás, kézműves vásár és gyermekprogramok, emellett lovas kísérőprogramok és fogathajtó verseny is. A teljes program elérhető a www.szekelyvagta.ro honlapon.





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama