ro

Székely Vágta előfutamok: megvannak a továbbjutók

Négy előfutamban összesen tíz lovas állt rajthoz a 10. Székely Vágtán. A tét továbbra sem változott: a Székely Vágta első három helyezettje és a szervező település kijut a budapesti Nemzeti Vágtára. A lovasok ennek fényében rótták a köröket, egyértelmű volt, hogy ők is érzik a verseny súlyát.

 

Némelyik futam nagyon izgalmasra sikerült, voltak nagy meglepetések és biztos győzelmek is a 10. Székely Vágta előfutamain. Bereck lovasa sántaság miatt esett ki a szombati futamokból, Kecset lovasát már a pénteki állatorvosi vizsga után eltanácsolták, így tízre csökkent a mezőny.

 

Az első előfutamban Csernáton, Mikóújfalu és Kézdialmás lovasa indult, a start a fiatal versenyző, Farkas Ábel-Húr számára sikerült a legjobban, de Hilton Haragos (Kézdialmás), a Nemzeti Vágta 2020-as negyedik helyezett lova hamar vezetésre hajtott, így körülbelül egy kör után sikerült is átvennie az első pozíciót. A csernátoni Farkas Ábel nemesen küzdött, hogy visszaszerezze a vezetést, míg Mikóújfalu lovasa nem igazán tudott beleszólni a versenybe. A három kör után a verseny eldőlt: Kézdialmás győzött.

 

A második futam inkább sétagaloppozás volt, miután Ugron Attila és Marsal Szultán jól startoltak, ezt pedig a lemhényi Réthi Brigitta nem is tudta átírni. A kézdivásárhelyi lovas annyira magabiztosan vezetett az első kör után, hogy lovát visszafogta, és mintegy végiggaloppozta a pályát, így jutva be a döntőbe.

 

A harmadik futam teljes értékű futamnak mondható, itt volt látványos előzés, és igazi harc a lovasok között. Ez volt a rutinos versenyzők futama: Tamás Csaba, Tóth Barna és Zsigmond János ültek nyeregbe, ez meg is látszott a hajrában. Az indulás mindhármuknak jól sikerült, de Torja lovasa (Tóth Barna) jött el a legjobban, és tartotta is első helyét fél körön keresztül. Ezután vette át tőle a vezetést a farkaslaki Tamás Csaba Villámlással, s bár nem könnyen, de tudta tartani pozícióját a célig.

 

A negyedik futamban ismételten két lovas indult: a 9. Székely Vágta győztese és harmadik helyezettje, azaz Fazakas János-Alpár (Sepsiszentgyörgy ) és Bartha Ferenc (Zágon).  A start a zágoni lovasnak sikerült jobban, úgy nézett ki, hogy nagyon elmegy társa előtt, de a sepsiszentgyörgyi versenyző nem hagyta magát, és az első adódó alkalommal előzésbe kezdett. Körülbelül két körig volt nagyon izgalmas a futam, ezután Pasadena (Zágon) elfáradt, így Tip Top magabiztosan futott be az első helyen.

 

A döntőbe jutott települések (a sorsolás sorrendjében):

1. Sepsiszentgyörgy
2. Kézdialmás
3. Farkaslaka
4. Kézdivásárhely

 

18 órakor lesz a döntő

A narancssárga kód miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a döntőt 18 órától tartják meg. Amennyiben a meteorológiai előrejelzés hamarabbra jósol esőt, a programban további változások lehetnek.





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama