ro

A Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság nyertesei

Szombaton a 10. Székely Vágta keretében zajlott a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság második fordulója, ahol 88 versenyző mérte össze tudását. A versenyt szakkomentáló Bajkó Tibor úgy fogalmazott: látszik, hogy az edzők nagy hangsúlyt fektetnek díjugratóikra, és az is, hogy a lovardák egyre komolyabban veszik ezt a szakágat is. A versenyzők öt kategóriában bizonyíthattak.

 

A Vadon Egyesület ismét megszervezte a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokságot, amely sorban a hatodik. Öt kategóriában lehetett bizonyítani: 10 év alattiak, 10 év felettiek ügyességi versenye, aztán a 70–80 cm-es, 90–100 cm-es és 100–110 cm-es akadályok kategóriájában. A lovas mindig a kisebb akadállyal indul, ha azt sikerül hibátlanul teljesítenie, akkor próbálkozhat a magasabb akadállyal. Mindenhol a legjobb időt teljesítő lovas nyert. A 88 versenyző Kovászna, Hargita és Maros megye településeiről érkezett, Harasztkerék, Gyergyóremete, Székelyudvarhely, Kurtapatak, Kézdialmás, Köröspatak, Benedekmező, Árkos, Sepsiszentgyörgy, Zabola és Székelyboós képviselői voltak.

 

A nyertesek

10 év alatti kategória:

I. Pál Tímea
II. Soós Noémi
III. Toró Zenkő Anna

 

10 év fölötti kategória:

I. Albu Petra
II. Ilyés Fanni
III. Cseke Réka

 

70–80 cm-es akadály kategória:

I. Szabó Anna Rebeka

II. Burján István

III. Tronar Denisa

 

90–100 cm-es akadály kategória:

I. Kertész Roland

II. Kilyén Nóra

III. Joó Vanda

 

100–110 cm-es akadály kategória:

I. Bajkó Kriszta

II. Bajkó Kriszta

III. Szép Csenge

 

 

 





© - Székely Vágta, a Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama