„Becsülettel és bátorsággal” – elindult a 11. Székely Vágta

Parádés huszárfelvonulással és az immár hagyományossá vált hatalmas székely lobogó felvonásával vette kezdetét a 11. Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn. A megnyitó oroszlánrészét a Székely Virtus, valamint a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesületek vállalták, így teremtve meg a lovasesemény hagyományőrző jellegét. „Becsülettel és bátorsággal” – ez a Nemzeti Vágta jelszava, amely egyben a Székely Vágta hitvallása is.

 

Tizenegyedik alkalommal lobog a székely zászló az Óriáspince tetején, jelezve, hogy megkezdődött Erdély legnagyobb lovaseseménye, valamint hirdetve, hogy „a székelyek élnek, dolgoznak és ünnepelnek, jogaikért kiállnak!” – hangzott el idén is. A megnyitó ünnepség keretében, a hagyományőrző huszárok mellett, tiszteletét tette a Székely Vágtán Prof. Dr. Kásler Miklós magyarország kormányának volt minisztere, Dr. Varga Ádám József, a Bukaresti Magyar Nagykövetség első beosztottja, valamint Horváth Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója is.

 

A megnyitó ünnepség ékességei a helyi huszárok, akik nem csak azért vannak jelen, hogy segédkezzenek az ünnepség lebonyolításában, hanem azért is, hogy hűen idézzék meg a régmúlt idők hagyományait. Ebben az évben a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Jakab Kevend hagyományőrző huszárkapitány vezetésével, és a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület, Pál Olivér hagyományőrző huszárhadnagy vezetésével működött közre, a zászlófelvonást v. Lukács Botond hagyományőrző hadnagy végezte, aki szintén a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület tagja. A Székely Vágta főkapitánya – immár évek óta – Dr. Nagy József hagyományőrző huszárőrnagy, a kaposvári Somogyi-huszárok tagja.

 

A Nemzeti Vágta immár 15. alkalommal hívja versenybe Magyarország és a határon túli magyarlakta területek lovasait. „Ti vagytok a Nemzeti Vágta éltetői, ti, akik évről-évre a lovaglás iránti szeretettől fűtve, történelmünk lovas hősei előtt összegyűltök és példát adtok újabb és újabb generációknak arról, hogy mi, magyarok s a lovaink immáron több mint ezer éve elválaszthatatlanok vagyunk egymástól” – fogalmazott a megnyitó keretében a Székely Vágta főkapitánya, majd bemutatta az idei budapesti verseny vezéralakjait. „Idén három 1848–49-ben 15 éves fiatalembert választottunk, akik a honvéd sereg tagjai voltak és küzdöttek a magyar szabadságért. Tóth Imre András, a Lehel-huszárok századtrombitása volt, Simig Rezső alighanem a szabadságharc legfiatalabb tisztje, aki ágyúival képes volt a császári rohamok megállítására, míg Koroknay Dániel a tavaszi hadjáratban főágyúsi rangig vitte és a harctéren szerzett fertőző betegségben hunyt el” – őrájuk emlékezik idén a budapesti verseny. Ugyan ekkora fontossággal bír az is, hogy a 11. Székely Vágta is adóz egy jeles személyiség emlékének: az 1848-as szabadságharc legfiatalabb tábornoka, Czetz János előtt tiszteleg, születésének 200 éves évfordulóján. A gidófalvi születésű Czetz mindössze 26 éves volt, amikor tábornoki rangot szerzett, maga Bem József is ódákat zengett róla. Buenos Airesben hunyt el, ahol szobrot állítottak neki és teret neveztek el róla.

 

A Vágtafőkapitány a békét is hangsúlyozta beszédében: „Sok harcot, sok háborút megélve mondhatjuk, hogy a béke egyetlen záloga nem a fegyver, hanem a népek kölcsönös tisztelete egymás iránt.”

 

Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere házigazdaként köszöntötte az ünneplőket, Kallós Zoltán néprajzkutató idézetével indított: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”, majd erre fűzte fel mondandóját: „a székely ember azzal őrzi identitását, hogy székely ruhát ad rá gyerekére, amikor az ballag vagy konfirmál. Hiszek benne, hogy akárcsak a táncnál, itt is érvényes: amíg lovagolni tanítjuk a gyermekeinket, amíg van tehetség, amely apáról fiúra száll, addig nekünk helyünk van itt és a világban” – hangsúlyozta az alpolgármester. „Ma a lovassport Magyarországon is, és nálunk is, ünnep. Egy lehetőség lónak és lovasának a megmérettetésre, valamint ősei hagyományainak versenyszerű továbbéltetésére” – folytatta gondolatát, majd megköszönte a Székely Vágta szervezőinek, hogy ők is részt vállalnak ebben.

 

„Azt nem tudjuk, hogy Attila hun király és Árpád honfoglaló népe hogyan érkezett magyar földre, csak azt, hogy biztosan lóháton érkezett. Mi, székelyek, szeretjük a lovainkat, és akármi is történt, megmaradt bennünk a lovasnemzeti lelkület. Célunk az volt, hogy újra naggyá tegyük a székely lovas kultúrát, és úgy néz ki, jó lóra tettünk, amikor szövetségre léptünk” – érvelt Tamás Sándor, majd úgy folytatta: „Hadd lássák, hogy büszke, felemelő, jó érzés székelynek lenni. A mi lelkünknek mindig része marad Székelyföld, mi azért leszünk itt évek múlva is, mert akkor is szeretjük, amikor nem könnyű. Szülőföldünket elvenni tőlünk nem lehet, mert mi belül, lelkünkben hordjunk” – zárta gondolatait az elnök.

 

Ünnepélyes pillanat keretében, Tamás Csaba, Farkaslaka képviselője, a tavalyi Székely Vágta győztese, átadja a vágta főkapitányának, Dr. Nagy Józsefnek, az 1845-ös mintázatú lovastiszti vándorszablyát, amelyet legelőször 2014-ben ajánlott fel készítője, Szabó István, a Székely Vágta győztesének. A vándorszablya a vágta ideje alatt Dr. Nagy József  Vágtafőkapitánynál kerül megőrzésre, majd a döntő után a nyerteshez kerül egy évig.

 

A 11. Székely Vágta szablyavívó és lovaíjász bemutatókkal folytatódik, szombat délután pedig nyeregbe ülnek a székelyek, hogy kiderüljön, kik képviselik majd Székelyföldet az októberi Nemzeti Vágtán.





© - Székely Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta sepsiszentgyörgyi előfutama