2026. szeptember 11–12-én ismét benépesül a maksai Óriáspince-tető, ahol idén 15. alkalommal rendezzük meg a Székely Vágtát. A jubileumi rendezvény két napján izgalmas lovasversenyekkel, látványos lovas- és hagyományőrző bemutatókkal, kulturális eseményekkel, valamint családi programokkal várjuk a közönséget.
A 15. Székely Vágta végleges hivatalos programját összeállítottuk, a részletes program pedig már elérhető honlapunkon. A programban megtalálható a pénteki és szombati nap valamennyi fontos eseménye és azok pontos időpontja.
A 15. Székely Vágta hivatalos programja →
Szeptember 11., péntek – a versenyhétvége kezdete
A Székely Vágta első napján a versenyzők felkészülésére és a rendezvény ünnepélyes megnyitójára kerül sor.
A lovasok regisztrációját és az állatorvosi vizsgálatokat követően pályabejárással és sorsolással folytatódik a program. 18 órától ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a 15. Székely Vágta, amelynek része lesz a zászlófelvonás és az eskütétel is.
Szeptember 12., szombat – versenyek és látványos programok egész nap
Szombaton már délelőtt kezdetét veszik a lovasversenyek. 9 órától a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokság döntőjét követhetik az érdeklődők.
Délben a Kishuszár Vágta, a Huszárgyerek Vágta, a Góbé Futam és a Székely Vágta előfutamai következnek, amelyek során eldől, kik jutnak tovább a délutáni döntőkre.
A versenyek mellett látványos lovas- és hagyományőrző bemutatókkal is készülünk. A közönség megtekintheti az Erdélyi Lovas Kaszkadőr Egyesület Angyal Fogatlovastorna csapatának bemutatóját, Pászka Lehel lovasíjász bemutatóját, valamint a Sasíjász Hagyományőrző Egyesület – Kassai Lovasíjász Iskola műsorát.
A szombati nap egyik legizgalmasabb része a 18 órakor kezdődő döntős futamok sora. Ekkor derül ki, hogy kik nyerik a Kishuszár Vágtát, a Huszárgyerek Vágtát, a Góbé Futamot, valamint a jubileumi 15. Székely Vágtát.
A döntőket követően a Lófő Lánglovasok Törökkúti trükklovasok tüzes kaszkadőr bemutatója várja a közönséget.
A napot 19.15 órától ünnepélyes díjátadó ceremóniával zárjuk.
Családi programok kicsiknek és nagyoknak
A Székely Vágta szombati programja a családok számára is számos kikapcsolódási lehetőséget kínál. 10 és 18 óra között gyermekfoglalkozásokkal, kézműves vásárral és lovagoltatással várjuk a legkisebbeket.
A gyermekprogramok megvalósításában a Máltai Szeretetszolgálat is közreműködik, hogy a Székely Vágta minden korosztály számára tartalmas és élményekben gazdag programot kínáljon.
A jubileumi, 15. Székely Vágta során a lovassport, a hagyományőrzés, a kultúra és a közösségi élmény egyaránt középpontba kerül.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2026. szeptember 11–12-én a maksai Óriáspince-tetőre, a 15. Székely Vágtára!
A szervezők fenntartják a programváltozás jogát.